Az MTI-hez szerda este eljuttatott veszélyjelzés szerint az ország nagy részén jelenleg is elsőfokú riasztás van érvényben. Az ország nyugati felében viharossá is fokozódhat a szél. A 70 kilométer/óra feletti széllökések Sopron, a Dunántúli-középhegység és a Budai hegyek környezetében lehetnek gyakoribbak. Éjszaka átmenetileg csillapodik majd a szél, de a Dunántúlon továbbra is időnként viharos lökésekre kell majd számítani.
    
Az erős szél miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére csütörtökre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Napközben ismét viharossá fokozódik nagy területen az északnyugati szél, nyugaton 70 kilométer feletti, a hegyekben 80-85 kilométer körüli széllökések is előfordulhatnak.
    
Elszórtan havazás, hózápor is kialakulhat. A Dunántúli-középhegységben néhány centiméter hó hullhat. Síkvidéken nagyjából maximum 1 centiméteres hó várható.
    
Az előrejelzés szerint csütörtökön a nappali csúcsérték mínusz 2 és plusz 2 fok között valószínű.