Török Zoltán ügyvezető az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményben kifejtette: a klub anyagi helyzetét több negatív hatás is érte, ezért kellett a terveiket újragondolni. Kiemelte: mindezek ellenére még így is elképzelhető, hogy év közben további korrekcióra szorulnak, ami nagyon fájdalmasan is érintheti a szezonjuk második felét.
 
A járvány miatti csonka szezonban Magyar Kupa-győztes gárda ügyvezetője a keretről szólva elmondta, Candice Dupree, Dubei Debóra, Weninger Virág és Aleksandra Crvendakic távozik, elvesztésük hatalmas veszteség.
 
"Még három hónappal korábban is teljesen más tervekkel vártuk a folytatást. Keretünk kialakítása során azonban újra kellett terveznünk mindent. Hangsúlyozom tehát, hogy más összetételű csapat kialakítása volt a célunk. Végül úgy döntöttünk, hogy a keret mélységét feláldozzuk és egy olyan összeállításban vágunk neki a következő szezonnak, ami rendkívüli kockázatokat rejt magában, ugyanakkor alkalmas lehet az Euroligában versenyképességünk megtartására, továbbá biztosíthatja számunkra azt, hogy a bajnokság élvonalában maradhassunk, eséllyel harcba szállva az aranyéremért" - nyilatkozta Török Zoltán.
 
A csapatból Fegyverneky Zsófia csapatkapitány, Jelena Brooks, Tina Krajisnik-Jovanovic, Határ Bernadett, Briann January, Czukor Dalma, Varga Alíz és Varga Sára szerződés hosszabbítását már korábban bejelentették, valamint Varga Kamillával is sikerült megállapodni a folytatásról, továbbá a kerethez csatlakozik a klub sportakadémiájáról érkező Pfeiffer Virág. Mindössze két új érkező lesz, Gabby Williams és Megan Walker, akik mindketten a Connecticut Egyetemen tanultak.
 
"Nem titkoltan sokoldalú és taktikailag magasan képzett játékosokat szerettünk volna sorainkban tudni, akik több poszton is azonos minőségben képesek kosárlabdázni, hiszen nem kisebb a feladatuk, mint a távozott négy játékosunk pótlása" - tette hozzá az ügyvezető.
 
A szakmai stáb változatlan felállásban folytatja: Gáspár Dávid vezetőedző, Stevan Karadzic mentor, Laczka Miklós elemző- és másodedző, valamint Szegedi Róbert erőnléti edző is a klub kötelékében maradt.
 
A Sopron Basket 2020-21-es kerete:
Fegyverneky Zsófia, Briann January (amerikai), Varga Kamilla, Varga Sára, Pfeiffer Virág, Gabby Williams (francia), Czukor Dalma, Megan Walker (amerikai), Varga Alíz, Jelena Brooks, Határ Bernadett, Tina Krajisnik-Jovanovic (szerb)