Az önkormányzat tulajdonában lévő játszóterek felújítását, építését, valamint az óvodai játszóudvar és kültéri játékok, eszközök vásárlását célozza az "Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése" alprogram. Az egy-egy fejlesztésre maximálisan igényelhető támogatási összeg 5 millió forint, a pályázati keret 2 milliárd forint.
 
A "Közterület karbantartását célzó eszközbeszerzés" elnevezésű alprogram a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti zöldterületek, emlékhelyek fenntartásához, gondozásához járul hozzá új eszközök, munkagépek beszerzésén keresztül. A helyhatóságok által maximálisan igényelhető támogatási összeg 15 millió forint, az alprogramra pedig 3 milliárd forint áll rendelkezésre.
 
A most induló két alprogramra együttesen 5 milliárd forint forrást biztosít a kormány. A pályázati kiírások április 20-án jelentek meg a kormany.hu-n, a benyújtásra május 20. és június 19. között lesz lehetőség.
 
A kormánybiztos emlékeztetett, hogy a kormány célja a falvak népességmegtartó erejének javítása, hogy ismét vonzóvá váljanak a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében. A kistelepülési életkörülményeket fejlesztő Magyar falu programban a pályázat benyújtására jogosultak az 5000 vagy ennél kevesebb lakosú települések önkormányzatai vagy önkormányzati társulásai.