A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lap keddi számában elmondta, hogy a magyar kormány folytatja az adócsökkentést: jövőre ismét csökken a munkáltatók adója, miközben személyi jövedelemadó-mentességhez jutnak a 25 évnél fiatalabb munkavállalók. Ez a két intézkedés önmagában évi több mint háromszázmilliárd forintot hagy a gazdaságban - mondta.
 
Ugyanakkor megjegyezte: míg a magyar kormány a terhek mérséklésével indítja újra a gazdaságot, addig a nemzetközi színtér egyik legfontosabb törekvése, az úgynevezett globális minimumadó kialakítása adóemelést szorgalmaz, és az elképzelést az amerikai elnök is támogatja. A szabály megalkotásának alapgondolata eredetileg az volt, hogy az államok egységes szabályok mentén adóztathassák meg a digitális óriásvállalatokat, de ma már inkább arról van szó, hogy egységes minimumkulcsot határozzanak meg a társasági adózásban. Joe Biden kormánya a közelmúltban 21 százalékot emlegetett lehetséges globális adókulcsként, és efféle szabályrendszeren a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet is dolgozik - írta a lap.
 
Tállai András leszögezte: Magyarország nem járul hozzá semmilyen globális adó bevezetéséhez. "Egyszerűen nem áll módunkban adóemelést támogatni, akkor sem, ha az ötletnek befolyásos támogatói akadnak" - fogalmazott.
 
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország nem mond le gazdasági szuverenitásának egyik legfontosabb eleméről, az adómeghatározás jogáról. Úgy vélte, a globális minimumadó ötlete több magas adót szedő gazdasági nagyhatalomnak is érdekében áll, mert számukra hátrányos a nemzetközi adóverseny, gondot jelentenek nekik az átlátható szabályokat kialakító és érdemi fejlődést felmutató, de alacsony adókat szedő államok. "A magyar kormány, mint mindig, ezúttal is jó kapcsolatra törekszik az amerikai vezetéssel, a magyar érdekeket ugyanakkor nem előzheti meg más állam érdeke" - mondta Tállai András