Az AM szombati közleménye szerint Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Soltvadkerten, a X. Márton-napi újbor ünnepen megjegyezte, hogy a hektáronkénti termésátlag csaknem másfélszerese a tavalyinak, ez pedig ellensúlyozhatja az alacsonyabb szőlőárakat. A beszámolók alapján hosszabb távú felvásárlási szerződéssel biztonságosabban értékesíthető a termés – tette hozzá. 
   
Az államtitkár szerint a rekordtermésnek köszönhetően kivételesen sok, akár 3,8 millió hektoliter bor is készülhet. Az idei bortermés - mint mondta - az EU-ban is kiemelkedő, 175,6 millió hektoliterrel az elmúlt öt év legnagyobb, a tavalyit 22,1 százalékkal meghaladó mennyisége várható. A magyar borkivitel évről-évre bővül, 2011 óta 613 ezerről 984 ezer hektoliterre nőtt, a behozatal pedig 790 ezerről 195 ezer hektoliterre csökkent – közölte.  
    
Feldman Zsolt megjegyezte, hogy a szőlészeti és borászati tevékenységet a kormány több jogcímen támogatja, többek között a Szőlő-bor nemzeti támogatási program, valamint a Vidékfejlesztési Program borászati üzem-korszerűsítési, új szőlő telepítési és értéknöveléssel kapcsolatos beruházási fejezete keretében. A 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia végrehajtásán túl a minisztérium a jól pozícionált közösségi márkák megteremtésére és az adminisztratív terhek további csökkentésére törekszik, a külpiacokon értéknövekedést szeretne elérni, a 2020 utáni uniós agrárpolitikában pedig határozottan képviseli a magyar érdekeket - mondta az államtitkár a közlemény szerint.