Az olajtársaság közleménye szerint továbbra is zajlik MOL kéz- és felületfertőtlenítő szereinek kiszállítása az egész országban, a járvány elleni védekezés szempontjából stratégiai szervezeteknek és vállalatoknak.
 
Mintegy 800 liter Mol Hygi fertőtlenítőszer érkezett például a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére, és még a héten folytatódik a kórházak ellátását intéző Állami Egészségügyi Ellátó Központ kiszolgálása is.
 
Mint írták, a társaság almásfüzitői üzeme harmadik hete gyárt fertőtlenítőszereket; onnan a múlt hét végéig összesen közel 500 ezer liter terméket szállítottak ki - az Operatív Törzzsel együttműködve - a közfeladatot ellátó és a koronavírus elleni küzdelemben élen járó intézményeknek.
 
A Mol-csoporthoz tartozó, kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL-LUB Kft. mindössze két hét alatt állította át korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítő előállítására.
 
Hozzátették, hogy április 20-án 42 ezer liter Hygi érkezett a kórházakat ellátó Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, illetve a MÁV Zrt. 24 ezer litert kapott.
 
Korábban 480 liter Hygit szállítottak ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra, Békéscsabára, és 720 litert a Békés Megyei Központi Kórházba, Gyulára, valamint 45 ezer litert a székesfehérvári vegyvédelmi alakulathoz.
 
Ezt megelőzően kapott már a fertőtlenítőből a Volánbusz, a BKV, a Miskolci Közlekedési vállalat, a Zalai Vízmű, a Magyar Posta, az ÁEEK, hulladékkezelők, közművek és önkormányzatok, rendőri és honvédelmi szervek, illetve kórházak is.