Puccini Bohémélet című operáját a Kassai Állami Opera viszi színpadra olasz nyelven. Mimi szerepében Lucie Kaąpárková és Janette Zsigová, Rodolfo szerepében pedig Jaroslav Dvorský és Jozef Gráf lesz látható. A karmester Maroą Potokár és Jan Novobilský lesz.

Másnap a Co-Opera szervezésében, a Győri Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház koprodukciójaként, Szabó Máté rendezésében mutatják be Mozart Figaro házassága című vígoperáját.

Oberfrank Péter, a Soproni Petőfi Színház zenei vezetője szerint a közönség visszajelzése egyértelműen a magyar nyelvű előadások irányába billenti a mérleg nyelvét, így azon az estén a vígoperát magyar nyelven, német felirattal mutatják be.

Vasárnap délután folytatódik a Soproni Szimfonikusok kamarazenekarának Ötórai Hangoló című klasszikus kamarazenei koncertsorozata, amellyel a zeneszerző, karmester, zongoraművész és pedagógus Dohnányi Ernő előtt tisztelegnek.

A tíz alkalomból álló sorozattal a szervezők nem titkolt célja, hogy a barlang látogatóihoz is eljuttassa a komolyzene szeretetének üzenetét. A koncertek jellemzően tanítási óra hosszúságúak, és Dohnányi darabjai mellett minden koncerten felcsendülnek a régióhoz kötődő két zeneszerző, Haydn és Liszt művei is.