A klub pénteki közleménye szerint a szakvezetés úgy ítélte meg, szükség van egy olyan játékosra, aki az előttük levő időszakban segíteni tud az együttesnek, ezért vette fel a kapcsolatot az Olaszországban élő Hontival, aki igent mondott a hívó szóra.
    
A 29 éves kosaras megkeresését az is indokolta, hogy korábban a spanyol Valencia csapatánál már dolgozott együtt a jelenlegi soproni vezetőedzővel, Roberto Iniguezzel. 
    
Honti Katát elsősorban az edzésekre szerződtették, de szükség esetén az Euroligában is számíthatnak a játékára – áll a klub közleményében.