A tavaly Euroliga-ezüstérmes klub keddi tájékoztatása szerint az elmúlt évi Final Fourhoz hasonlóan a Novomatic Aréna ezúttal is új belső terekkel várja a rajongókat. A főpálya és az Akadémiai Oktatóközpont terme közötti mobilfalat elbontják, és – a 2015-ös Eb-hez, illetve a 2018-as négyes döntőhöz hasonlóan – mobillelátót alakítanak ki a helyén. Ennek köszönhetően a csarnok befogadóképessége háromezer főre bővül. A sajtótribünhöz közel, az alagsorban kap helyet a sajtóközpont, közvetlenül az elegáns sajtószoba mellett. A Darázsfészek elnevezésű kisteremben 200 személyes VIP-éttermet alakítanak ki. 
    
A Novomatic Aréna nyugati oldalán, az 1-es számú szurkolói zónában a játékoké lesz a főszerep: 1500 négyzetméteren főként a fiatalok tölthetik el kellemesen az időt a mérkőzések előtt és között. A keleti oldalon kialakítandó 2-es zónában többek között sörsátor várja majd a szurkolókat, a szuvenírboltban pedig egyedi FINAL4-os szurkolói pólók, hátizsákok, poszterek és további emléktárgyak vásárolhatók majd.
    
A helyre szóló napijegyek 10 ezer forintba kerülnek. 
    
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség múlt szerdán közölte, hogy az előző évhez hasonlóan ismét Sopron rendezi a női Euroliga négyes döntőjét. A pénteki elődöntőben a Sopron Basket a címvédő Jekatyerinburggal csap össze, míg a szintén orosz, 2017-ben győztes Dinamo Kurszk a 2015-ben első cseh USK Praha együttesével néz szembe. A szezont a bronzmérkőzés és a döntő zárja vasárnap.
   
Magyarországon eddig kétszer került sor Euroliga Final Fourra: házigazdaként a MiZo Pécs 2004-ben bronzérmes lett, míg tavaly a Sopron ezüstérmesként végzett.