Hozzátette, hogy folyamatban van a 84-es út további felújítása is, Újkér belterületétől a csepregi leágazóig. A tervek már elkészültek, a kivitelezés várhatóan jövőre indul.
 
Kiemelte, hogy a térségben a legnagyobb útfejlesztés az M85-ös gyorsforgalmi út építése, amely a tervek szerint még idén elér Sopronig. Ez a beruházás 300 milliárd forint hazai forrásból valósul meg.
 
Valamennyi Sopronból kivezető út megújul, a Sopron és Sopron-Balf közötti, a Sopron és Harka, valamint a Sopron és Ágfalva közötti szakaszok, amelyek nagy forgalmat bonyolítanak le - tette hozzá.
 
Kecskeméti Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója arról beszélt, hogy a felújítás során felmarták a régi aszfaltréteget, ahol szükség volt rá, lokálisan megerősítették az alapréteget is, mert nagy teherbírást kell kibírnia az útnak, amely végül két réteg aszfaltot kapott.
 
Joóné Nagy Csilla, Nemeskér és Sulyok Balázs József, Újkér polgármestere azt hangsúlyozták, hogy a beruházás az elmúlt ötven év legnagyobb fejlesztése volt a két település között.