Dávid Ilona elmondta, hogy az integráció alapvető célja a közúti közösségi közlekedés fejlesztése, az utasok magasabb színvonalú kiszolgálása. Állami vállalatként fontos szempont a költséghatékonyabb, szervezettebb működés kialakítása is. „Emellett kiemelt tervünk, hogy a helyi közlekedésben, azaz a települések, városok személyszállítási feladataiban újra aktív szerepet kapjon a Volánbusz” –  tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Az integráció folyamatáról elmondta, hogy a közlekedési központok beolvadnak a Volánbusz Zrt.-be, azaz a munkatársak jogutódlással átkerülnek a társasághoz. Az egyesülés után a Volánbusz 19 ezer fős nagyvállalattá válik.

Arra a kérdésre, hogy mekkora a sofőrhiány, Dávid Ilona megjegyezte, hogy nagy különbségek vannak az egyes régiók között: van, ahol egyáltalán nincs sofőrhiány, máshol több ember hiányzik a rendszerből. „Minden autóbuszvezetőre, műszaki munkatársra szükségünk van, és meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy megtartsuk a kollégákat. Emellett folyamatosan toborzunk” – fűzte hozzá.

A várható előnyökről szólva kiemelte a közlekedési központokat körülvevő határok feloldását. „Megkezdtük a menetrendek összehangolását, először a Volánbusz és a DAKK Zrt. dél-alföldi menetrendjét optimalizáltuk. Ennek eredményeként ugyanahhoz a teljesítményhez most kevesebb autóbusz és autóbusz-vezető szükséges, csökkennek a működési költségek, de az utasokat ugyanúgy kiszolgáljuk, hiszen csak a régiók közti párhuzamos közlekedést számoltuk fel” – mutatott rá.

Hangsúlyozta, hogy a szolgáltatási színvonal növeléséhez feltétlenül szükséges a járműpark megújítása. Már tavaly megkezdték a korszerű autóbuszok beszerzését, 2018 novemberétől idáig 269 új jármű állt forgalomba országszerte. A közelmúltban 638 autóbusz beszerzését indították el, ami a teljes járműállomány tízszázalékos megújulását jelenti, és stratégiájukban a buszbeszerzések a jövőben is kiemelt helyen szerepelnek.