A 2018-as Hild-díj pályázatra három pályázat érkezett be. A bíráló bizottság - a Magyar Urbanisztikai Társaság mindenkori elnöksége - Budapest Főváros XII. kerületének pályázatát tartotta méltónak a díjra.

Hegyvidék Budapest egyik legkedveltebb kerülete, mely épített és természeti adottságait kihasználva biztosít kiváló lakó- és pihenőkörnyezetet, valamint intelligens szolgáltatásokat. A kerület fejlesztésén meglátszik az, hogy jól priorizál az egyes kihívások között és világos fejlesztési térségeket, tengelyeket jelöl ki, és e területek fejlesztéséhet ragaszkodva, a felmerülő új szempontok és lakossági visszajelzések fényében folyamatosan korrigálva és javítva végzik a fejlesztéseket.

A Köztérmegújítási nívódíj nyertese 2018-ban a Hetedik Műterem Kft. a soproni Várkerület megújításáért.

A 2015 novemberében átadott új közterület az elmúlt években bizonyította, hogy a Szabó Levente és a Hetedik Műterem Kft. által megálmodott rekonstrukció működőképes. A Várkerület Sopron emblematikus helye, amely azonban az ezredfordulóra már alig valamit mutatott középkori arculatából. A Hetedik Műterem Kft. feladata volt, hogy ezt az értékes közteret „visszaadja” Sopron városának. 

Dicséretben részesült ezenkívül Kiskörös város önkormányzata, valamint a BKK Zrt. a Széll Kálmán tér megújításáért.