Eredmény:
    Női Euroliga, B csoport, 12. forduló: 
Dinamo Kurszk (orosz)-Sopron Basket 83-93 (17-13, 18-22, 18-21, 21-18, 9-19) - hosszabbítás után
-------------------------------------------------------------------
a magyar csapat legjobb dobói: Dupree 24, Turner 21, Zahui 14, Crvendakic 11 
    
Az 5/6-os győzelmi mérleggel érkező magyar bajnok decemberben, a két csapat soproni találkozóján 65-58-ra kikapott, jelentős erőbedobásra késztetve a favorit Kurszkot. Az ellenfél a teljes Euroliga-mezőnyben egyedüliként 11/0-s mutatóval várta a magyarokat.
    
A két gárda előzőleg ötször csapott össze az Euroligában, a soproniak ebből egyet sem tudtak megnyerni, most viszont összejött a győzelem. A magyar csapat elvesztette az első negyedet, de már akkor is bátran játszott, majd átvette a vezetést. A hajrához közeledve, 2:53 perccel a vége előtt 12 pont volt az előnye (58-70), a hazai együttes azonban ekkor még vissza tudott kapaszkodni, és 74-74-nél hosszabbítás következett. A ráadásban viszont megint a Sopron játszott eredményesebben, ismét elhúzott, a Kurszk pedig erre már nem tudott jól reagálni.
    
A magyar csapat a Riga későbbi mérkőzése előtt a harmadik helyre lépett előre a nagyon értékes győzelemmel, ezzel megerősítette továbbjutást érő pozícióját. A Sopron jövő csütörtökön a török Hatayt látja vendégül.