A második helyen kiemelt kettős - amelyben Babos címvédőként játszhat - a Gabriella Dabrowski, Hszü Ji-fan párossal találkozott a torna pénteki játéknapjának első összecsapásán, és mindössze 53 perc alatt diadalmaskodott. Az esélyesebb kettős egyszer veszítette el szervagémjét a találkozón, miközben hatszor tudta elvenni az ellenfél adogatójátékát.
    
Babosék az elődöntőben majd az Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai, valamint az Elise Mertens, Demi Schuurs belga, holland kettős összecsapásának győztesével játszhatnak.
    
A magyar és a francia teniszező ebben az évben megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, míg a US Openen finalista volt. Babos 12 hétig vezette a páros világranglistát, melynek első helyéről most hétfőn taszította le a vb-n első kiemelt cseh Barbora Krejcikova és Katerina Siniakova, akik csütörtöki győzelmükkel már bejutottak a legjobb négy közé.

    Eredmény, páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Gabriella Dabrowski, Hszü Ji-fan (kanadai, kínai) 6:0, 6:2