Az első játszmában a felek fej fej mellett haladtak 3:3-ig, akkor a soproni játékos nyert először gémet fogadóként. Kínai ellenfele azonnal egyenlített, de Babos második brékjére már nem érkezett válasz. A második szettben a magyar teniszező ismét 3:3-nál került brékelőnybe, ugyanakkor ezúttal nemcsak egyenlíteni, de fordítani is tudott Cseng, így következett a meccset eldöntő harmadik felvonás.
    
A világranglistán 40. ázsiai játékos 2:1-es vezetésénél elvette a rangsorban 110. Babos adogató játékát, ezt az előnyét pedig végig megőrizte, így több mint kétórás összecsapáson vívta ki a nyolc közé jutást.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Cseng (kínai, 7.)-Babos 4:6, 6:4, 6:3