A képviselők 166 igen szavazat, öt nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el a parlament nemzeti összetartozás bizottságának javaslatát. Nemmel öt DK-s képviselő szavazott, tartózkodott a Liberálisok politikusa, Bősz Anett független országgyűlési képviselő.
    
A határozat kifejti: a parlament az alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve hozta döntését, „számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitéből és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit”.
    
Az Országgyűlés kimondta, támogatja az anyaországban, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarság körében olyan rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok és filmalkotások készítését, amelyek erősítik a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát, önazonossága kifejezését és védelmét.
    
A parlament szorgalmazza a Kárpát-medencei magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmeinek, valamint a magyarság kulturális, szellemi, tudományos, gazdasági és sportsikereinek bemutatását szolgáló kiállítások, konferenciák szervezését és ismeretterjesztő anyagok létrehozását.
    
A törvényhozók határozatukban kijelentették, támogatják az állami szuverenitás elvét és a nemzeti közösségek önazonossága iránti jogos igényeket egyaránt tiszteletben tartó új közép-európai együttműködés megteremtését, amellyel a térség minden állama, nemzete és nemzeti közössége hasznára meghaladható a nemzeti kirekesztés, jogfosztás és korlátozás múltbéli öröksége.
    
A döntés indoklásában felidézik, a trianoni tragédiára történő emlékezés ezen formájára a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma kérte az Országgyűlést. „A trianoni trauma óta eltelt szűk évszázad alatt tragikusan megfogyatkozott a magyarság az anyaországon túl, de a nemzeti együvé tartozás érzése megmaradt” – fogalmazott a bizottság javaslatában. Aláhúzták ugyanakkor, hogy a határozattal nem pusztán a trianoni tragédiára kívánnak emlékezni, hanem a térség népei felé tett új együttműködési ajánlat révén a közép-európai jövőt is szolgálni kívánják.